“A paraszti hagyományban a legjelentősebb ünnepi periódus az adventtől vízkeresztig tartó időszak, amikor arra is jut idő, hogy szép betlehemeket faragjanak, építsenek azok, akik nem csak elképzelni akarják Jézus születését, hanem gyakorlatban, kézzel foghatóan is meg tudják valósítani.”

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója

Ott volt a postás, a rendőr, a villanyszerelő,
a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő,
a handlé, a szódás és a képkereskedő,
a házmester, a fia és a kéményseprő.

Deák Bill Gyula – Felszarvazottak balladája

Basznám már kifele az oszlásnak indult fenyőfát a ház elé és ezzel befejezettnek is tekinteném ezt a csodálatos ünnepi időszakot, de siettetni nem tudom a döntést, várhatóan csak január 19. napja után lesz eredményhirdetés. Addig összeszorított farpofákkal izgulhatok, hogy ki nyeri a Magyarország legszebb betleheme versenyt, amely december elején került meghirdetésre, a legjobbak komoly pénzjutalomban részesülnek.

Eddig, ha betlehemet láttam, inkább átmentem az utca másik oldalára. Visszatérő diszkomfortérzésem volt, talán bűntudatot is éreztem, esetleg kapart kicsit a torkom a leplezhetetlen röhögőgörcs miatt.

Idén jutottam el arra a felismerésre, hogy tulajdonképpen őszintén vágyom arra, hogy Jézus születését én is kézzelfoghatóan meg tudjam valósítani. Mindez azonban már túl későn történt ahhoz, hogy intézni tudjam a közterületfoglalási engedélyt, pedig lett volna egykét eredeti ötletem, ami akár pénzt is érhetett volna, például a dzseditanács ellenőrzi a Szent Család midichlorian szintjét, illetve az igazságos Dr. Áder János ismét kegyelmet ad a jászol mellett rajtakapott, istállóbanszülést komplikációmentesen lekísérő, tehénjelmezzel álcázott Geréb Ágnesnek.

„védekezek
támadok
azt csinálok, amit akarok”

Kontroll Csoport – Azt csinálok, amit akarok

Ülünk a bűzben. Csillogó, de romlásos, már-már infernális jegyeket mutató világ ez, forgathatta volna itt is Nemes Jeles László a Napszálltát, olcsóbb lett volna a díszlet. Monoton zúgás, az egymásnak rikoltozó majomszabásúak keltette fájdalmas alapzaj és az egyébként csak a Csomolungmán megtapasztalható oxigénhiány. Ez van. Itt ülünk a bűzben és a bűz belénk ül, az ember azt hinné, hogy oszlásnak indult valamelyikünk és nem születésnapon, hanem temetésen vagyunk.

„Mindent itthagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen holnap, holnap indulok"
Edda Művek - Elhagyom a várost

Reggel óta a gondolkozom azon (itt volt az ideje elgondolkozni), hogy hogyan lehetne az egész migránsprobléma és egyben anomália méregfogát egy határozott mozdulattal kirántani és úrrá lenni (a pokolban is). Mert persze remek szórakozás szemlélni ezt a sok jólértesült, egyben irgalmas majmot, akik szerint a keresztény kultúrkörben nem nyelünk ondót, inkább a hajunkra kérjük. Imádunk itt kotlani az időzített bombán és közben vészjóslóan kotkodácsolni, hogy át lehetne már dobni a szomszédba a szerkezetet, mielőtt felrobbanna (hátha most nem dobják vissza).

A megoldás a lábunk előtt hever, egy sikeresen tesztelt, csodálatos módszer, amit bakaszar keménységű népünk már egyszer sikerrel abszolvált, úgy hívják: NÉPVÁNDORLÁS.

„Nem volt isten, hogy meggyógyítson, magamtól meg nem ment (…)
Nem volt isten, hogy elpusztítson, magamtól meg nem ment”
30Y – Szívemhez szorítom

Sokan a poklot az Istentől való teljes elszakítottsággal azonosítják. Egy kisiskolás nem tudhat sokat erről, legfeljebb érezheti a taglózó elhagyatottságot, ami sugárzik a lakótelepből, ahogy a rekkenő hőségben vibrál az Alföld közepén.

Hajlamosak vagyunk a gyermekkort úgy visszaidézni, mintha szakasztott olyan lett volna, ahogy láttuk a Keménykalap és krumpliorrban, kacagás és furfang és csínyek és egy gyermekszempontból egész jól használható felnőttpopuláció. Én mondjuk rögtön leszerződtem volna egy ilyenre, de már akkor gyanítottam, hogy valami rohadtul nem stimmel.