„Nem volt isten, hogy meggyógyítson, magamtól meg nem ment (…)
Nem volt isten, hogy elpusztítson, magamtól meg nem ment”
30Y – Szívemhez szorítom

Sokan a poklot az Istentől való teljes elszakítottsággal azonosítják. Egy kisiskolás nem tudhat sokat erről, legfeljebb érezheti a taglózó elhagyatottságot, ami sugárzik a lakótelepből, ahogy a rekkenő hőségben vibrál az Alföld közepén.

Hajlamosak vagyunk a gyermekkort úgy visszaidézni, mintha szakasztott olyan lett volna, ahogy láttuk a Keménykalap és krumpliorrban, kacagás és furfang és csínyek és egy gyermekszempontból egész jól használható felnőttpopuláció. Én mondjuk rögtön leszerződtem volna egy ilyenre, de már akkor gyanítottam, hogy valami rohadtul nem stimmel.

Emlékszem, ahogy vánszorgok a két háztömb közötti gyalogösvényen, kerülgetem a kutyaszart a tízemeletesek árnyékában, az egész lakótelep hallja, hogy jövök, folyton belerúgok abba a két kurva szatyorba, ami lóg a kezemben, tömve üres üvegekkel. Vagy én vagyok alacsony, vagy a kezem hosszú (apám szerint szatyor jó). Már a csuklómra is rátekertem duplán a fülét, de még mindig húzom a porban, csörömpölök irgalmatlanul, verik vissza a házfalak az üvegek zenéjét, ez az én megkülönböztető jelzésem, tisztára mint egy ministráns, csöngetek Szent Etanolnak, mindenki térdre (vagy hanyatt, hogy a karizmatikusokra is gondoljak).

Megyek az Aranykanna ABC-be, ami nevével ellentétben inkább egy felnyitott szardíniásdobozra hajaz, arany helyett éppenséggel piros. Most mellékszál, máskor kénytelen leszek szót ejteni a magyar napi fogyasztási cikk üzletek titokzatos elnevezéseiről, erről a feletébb beteges brandingről. Azonnal be is ugrik a Kosárka ABC, ahonnan egyszer 2 darab igazi újdonságnak számító ún. pumpás Aquafresh fogkrémet tulajdonítottam el, majd értékesítettem jelentős haszonnal (120 forint, a Pokolgép Éjszakai bevetés című kazettája enyhén beletörölve, és egy telerejszolt Szextázis Magazin), de egyrészt elévült, meg tényleg mellékszál, mondom.

Az üvegvisszaváltás amellett, hogy az élet állandó megújulását, az örök körforgást (végtelen tánc) jelképezi, a visszaváltó számára közvetlen bevételszerző tevékenység. Utólag hálát adhatok a sorsnak, hogy nem valami szaros kábítószer kerítette hatalmába a felmenőimet, a heroinos paketten nincs mit visszavinni.

Az Aranykanna még kibaszott távol van, az ujjaim kifehéredten zsibbadnak a szatyor súlyától, de én csak arra tudok gondolni, hogy ezúttal rámmosolygott a szerencse, nemcsak a szokásos tíz sörös, két töményes összeállítást vonszolom, hanem két főtiszt is odaköltözött a szatyorba a közkatonákhoz, egy Cabinet Brandy és egy debrői hárslevelű palackja képében, amiért jelentős váltságdíj üti a markomat a célállomáson.

Nálunk volt tegnap Árpi bácsi a helyi alapszervezettől, beragasztatni apámmal a bélyeget a párttagkönyvébe. Ezen tervét ugyan nem koronázta siker, apám már nem volt hajlandó fizetni, de cserébe tisztességesen bebasztak. Árpi bácsi, a mi háztáji Tartuffe-ünk, szívós, rohadék, irhabundás, autóstáskás kommunista. Élete alkonyára, ami egybeesett a szocializmuséval, annyit sikerült elérnie a pártban, hogy házalhatott ezekkel a bélyegekkel az ingadozó tagoknál, ami tulajdonképpen ingyen leittasodási lehetőséget jelentett szinte minden hétköznap este, lássuk be, vonzó karrierperspektíva. Árpi bácsi konyakkal ment (üzemelt), amit debrőivel kísért, nyugállományú katonatiszteknél megszokott kombináció, mosószer és öblítő, szinte érezni, ahogy tisztul tőle a tudat és utat nyit magasabb szintű összefüggések pillanatnyi megértéséhez. Apám ekkor még kitartott a Tea Rum mellett, a nevéből is kitetsző alkalmazási előírás ellenére növényi forrázatot nem méltóztatott mellé fogyasztani, pedig minden bizonnyal növelte volna a szesz élvezeti értékét, ezzel egyenes arányban csökkentve a káros hatásokat, de mindegy. Itt arról mindig mindenki pontosan meg van győződve, hogy az általa preferált nedű – a körülményekhez képest - a létező legelőnyösebb hatást gyakorol a szervezetére. Hiszen a másik pancshoz képest ez kevésbé püffeszt, nem csinál savat, nem csípi ki az ínyt, nem marja fel úgy a májat, helyreteszi a cukromat, mosatja a vesémet, mióta szíves vagyok ez hoz helyre, ha ezt iszom, kipihenten ébredek és az aprófosást hírből sem ismerem, hogy messzebbre ne menjek. (Az egészségügy reformja keretében teljesen indokolt lenne ezt sok felvilágosodott embert orvosi konzíliumokra hívni, betömni velük az egészségügyi középkárderek állományában keletkezett foghíjakat, megfelelő szakmai fórumot biztosítani nekik a hepatológiai, diabetológiai és egyéb belgyógyászati szakkérdésekben történő megnyilvánulásra.)

Apámék persze politizáltak. Az egyszerű ember mindennapi politizálása profán ima. Igénybejelentés a létében tagadott, de szexuális erőszaktevőnek tekintett Isten felé, hogy a kérés megfogalmazója által a teremtőre projektált éktelen haragjában tettleg vonja felelősségre azokat, akik miatt még nagyobb senkik lettünk. Biztos vagyok benne, hogy legújabb kori történelmünk nem más, mint G-napok láncolata, válogatott átkok kiköpdösése, felelősségünk másra kenése, mert mindig volt hibás, Antaljóska, Horngyula, Viktor, akik miatt drága a sör, szar a forint, nincs munka, szétlopták az országot és mások híznak a zsírunkon.

Iskolásként nem tudhat az ember olyan sokat erről az egészről. A felnőttek füstben úszó ellenálló sejtjeiről, ezekről a helyiérdekű ellenzéki kerekasztalokról, a sarki autópiacon túlra sosem hallatszó keserű hőbörgésről, a bennfentes információként csomagolt ostobaságok kántálásáról, erről a sok elbaszott hazabölcséről, a génjeinkbe ivódott nagyon passzív mindegymiellen-állásról.

A gyermek csak azon csodálkozik, hogy mivégre ez a szüntelen riasztása és megidézése Istennek, ennél már az is értelmesebb (de feltétlenül elegánsabb) lenne, ha a parlamentről denevérsziluettet reflektoroznánk az égre, hátha a fekete ruhás hős rendelkezésünkre áll majd. Bétervnek persze ott van a sokat emlegetett nagy, boldog asszony is, aki jól védelmébe vesz, de az erről való képzelgéseim során nem tudtam tovább lépni Vörös Szonjánál, úgyhogy hagyjuk is.

A mondandóm tekintetében végképp másodlagos, de ide kívánkozik, hogy azt meg már tényleg nem értettem, hogy ha Isten nevének hiába történő szájravétele a Tízparancsolat alapján alapvető hiba, akkor miért nem módosítunk a Himnusz első versszakának a szövegén? Ha minden igaz, akkor azok a teljesen fogalmatlan és hit nélkül élő százezrek, akik Istenre igazán nem is gondolva, mindössze hazafias érzéstől és keverttől fűtve kezdenek bele a dalba, rögtön komoly bűnbe is esnek, és ezzel újabb bajt hoznak a nyakunkra. Javasolnám nem hívők számára Isten helyére a mindenkori miniszterelnök keresztnevének a behelyettesítését, a javíthatatlan ellenzékiek pedig énekeljenek mondjuk betmenáldmeget, ha már szóbajött.

 Szóval, átlagosnál jobb megfigyelőképességgel megáldott sarjként gyanút fogtam rögtön: ez a nemzet mindhiába imádkozik szilveszterkor, sportmértkőzések alkalmával és a közoktatás jeles ünnepein. Úgy tűnt, hogy a felnőttek is hasztalan fohászkodnak (politizálnak) munkaközi szünetekben, a kocsmában, úton-útfélen egymásnak adott hangulatjelentéseik során.

 Hétről hétre össszeáll valahol egy búvalbaszott, büszke Erkel-emlékzenekar, de hiába az erőfeszítés, az évnyitón elkornyikált balsors korántsem hagyta abba a magyart történő tépését, a vészek még mindig hányának, nem beszélve a sors kezéről, aminek a verésétől itt legott halni kell, a reformkor óta elkövetkezett zivataros évszázadokat (vö. aranyeső a szépkisházra) már fel sem hozom, mert olyan az egész mint egy időjárásjelentés egy hurrikán sújtotta övezetből.

Csak hogy rátegyek egy lapáttal, nemhogy az áldás, de még az átok sem működik, a nemzet választott vezetőinek és egyéb más rablólovagoknak a kívánság szerinti orális abuzálása sem következett be eddig transzcendes erők által, bár Lendvai Ildikó és Selmeczi Gabriella arca néha másra engedett következtetni.

A baj az, hogy a nagy belebúsulásban szinte senki nem vette észre, hogy a sors éppen tért nyitna nekünk. Vagy ha mégis észrevettük, azonnal rohantunk volna a pénztárhoz (lásd még bőség kosara), aztán, mivel az még nem nyitott ki, újabb depresszióba zuhantunk. Jelszavaink valának: kasza vagy feladás, a hatás, meg az alkotás, nembeszélve a gyarapításról érdeklődés hiányában mindig elmaradt.

Gyermekként sosem értettem, hogy miért jó minden reggel arra ébredni, hogy tegnap is lemaradtunk arról, hogy változtassunk az életünkön. Mi soha nem váltottunk igazán rendszert, csak kifogyott az előzőből a lendület, szívünk szerint még hagytuk volna egy kicsit pöfögni, csak azért sodródtunk bele az újba, mert bíztunk benne, hogy hátulról a sor elejére állhatunk és most már mi következünk.

Az Isten néha tiszta ágyneműt húz, de mi mindig mocskosan fekszünk bele.

Nem vagyok benne biztos, hogy változott-e itt azóta bármi is, az biztos, hogy az apám által megbűnhődött jövendőt én nem kérném, köszönöm.

Mert a vége mindig az, hogy vissza kell váltani az üvegeket.