Egy szó, mielőtt mennél

„Mindent itthagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen holnap, holnap indulok"
Edda Művek - Elhagyom a várost

 

Reggel óta a gondolkozom azon (itt volt az ideje elgondolkozni), hogy hogyan lehetne az egész migránsprobléma és egyben anomália méregfogát egy határozott mozdulattal kirántani és úrrá lenni (a pokolban is). Mert persze remek szórakozás szemlélni ezt a sok jólértesült, egyben irgalmas majmot, akik szerint a keresztény kultúrkörben nem nyelünk ondót, inkább a hajunkra kérjük. Imádunk itt kotlani az időzített bombán és közben vészjóslóan kotkodácsolni, hogy át lehetne már dobni a szomszédba a szerkezetet, mielőtt felrobbanna (hátha most nem dobják vissza).

A megoldás a lábunk előtt hever, egy sikeresen tesztelt, csodálatos módszer, amit bakaszar keménységű népünk már egyszer sikerrel abszolvált, úgy hívják: NÉPVÁNDORLÁS.

Annakidején drága honfoglaló őseink (Árpád, apánk) természetesen nem kaptak epilepsziás rohammal kevert hisztigörcsöt, ha nyüzsögtek a besenyők, ha erősen nyomultak a kazárok, ha büdösszájú, asszimilációra képtelen kabarok népesítették túl az Etelközt, vagy ha a sztyeppe egyéb szánalmas verebei jöttek felnyalni a lecsöppenő kumiszt a jurtapadlóról.

Őseink vezetői - ebben a maihoz nagyon hasonló helyzetben - véletlenül sem gondoltak arra, hogy fürgén körbehugyozzák a birtokot. Inkább - pánik helyett - megvonták a vállukat, unottan sercintettek egyet, (ha lett volna náluk dohány, előtte nyilván mély letüdőzés, orron kifújás, de Amerika felfedezése még váratott magára), felszíjazták a nyeregre a nagyszentmiklósi kincset, meg a vadul csapkodó turult, belerúgtak a hányásában veszteglő táltosba, hogy ébredjen, üzentek a gyepüre a haveroknak, hogy reggel gyors vérszerződés, utána tipli, majd könnyfakasztó lógané-felhőben távoztak.

Jobb lett nekünk? Persze. A Kárpát-medence a folyószabályozás előtt kajakra faszábbul nézett ki, mint a nevében is szánalmas, mucsaji Etelköz vagy a Dnyeszter-Alsó megállóhely. Lehetett végre csirkét tartani, ami sokkal egészségesebb, a római típusú államiságról nem is beszélve.

Mi a tanulság?

Gondolkoztál már azon, hogy milyen lehet azokon a helyeken élni, ahová csak nyaralni jutsz el, nem?

Azért néha-néha mérgedben belerúgsz a kutyába a küszöbön, ugye?

Büdöskurvaanyádat Morzsika, hát már az a sok bokszos is hamarabb jut el a Riviérára mint mi? Hát bassza meg a kanisten, nem fogjuk a szőrös tepertőt itt rágogatni mások helyett, ugye? Fogam se lesz, mivel rágnám, mulya tacskó. Hát minek csatlakoztunk ezekhez, ha már migrálni is könnyebben lehet kívülről? Hát mi a fasznak van a szabad mozgás? Hát tőlünk még a kultúrkört se kell megvédeni, a bérmakeresztanyám életire esküszöm.


Mindenki kitalálta?

Ha kopogtatnak a tevehajcsárok Biharkeresztesnél, tele a tankot, aztán irány Stájerország. Például. Meddig tart Wáberernek átdobni Tolna Megyét Münchenbe ? Igaz, hogy köhög a piroshetes, de csak elkúszik a vén Ikarusz még Jezolóig, nem? Tavaly kis hazánkban több mint 4 millió gépjármű volt regisztrálva. Ha mindenki elvisz még valakit, jövő héten akár már a Genfi-tó partján is ébredhetünk, és lekötöm lovamat pirosalmafához.

Ha felelős vezetőink acsarkodás helyett végre kiválasztanák az ideális desztinációt, esetleg tartanánk egy szekszi nemzetikonzit erről a tényleg tök nyitott témáról, onnantól egy kis alkotmányozás kérdése az egész, ami meg úgyis gördülékenyen megy. Remélem azért, hogy egy rendes borvidékig eltolnak minket a szírek, esetleg bepussoljok a franciákat a tengerbe, bosszú Trianonért, arra nem számítottak, hogy ez leszleszlesz.

Arra gondoltam, hogy megalapítanám beetetésnek a Kalandozások Tours-t, ne csak a futballszurkolók és legénybúcsúzók kiváltsága legyen a külföldi rontombontom, alapjognak gondolnám, ráadásul emberi. Arról ne is beszéljünk, hogy akkora keleti nyitást Erdogán elnök se látott, amekkorát Botond csinált Sztambulban, áldassék az emléke, jajjmennyire készen lehetett.

Az úton majd néha gondolj reám.